Nyugdíjcél

A nyugdíjtőkénk felépítése életünk egyik legjelentősebb pénzügyi feladata, ugyanis 10-20 évnyi megélhetésünket kell előre felhalmozzuk, megtakarítsuk.
Azok, akik nem készülnek fel idős éveikre, súlyos megélhetési nehézségekkel fognak szembesülni. Egyre inkább úgy látszik, hogy az aktuális nyugdíjjárulékokból finanszírozott, úgynevezett „felosztó-kirovó” elvre épülő állami nyugdíjrendszer nem lesz képes kielégítő jövedelmet biztosítani számunkra idős korunkban.
Akik szeretnének biztos időskori megélhetést, azoknak még aktív korukban muszáj cselekedniük! Csak úgy alapozhatjuk meg a nyugdíjas éveink anyagi biztonságát, ha nyugdíjazásunkra felhalmozunk magunknak egy komolyabb összeget, amelyből majd méltó és kényelmes életszínvonalon élhetünk.

Számos érv szól amellett, hogy a nyugdíjcélú megtakarítást már fiatalon, akár 30-35 éves korban érdemes elkezdeni. Hiába érünk el kiemelkedő hozamokat, ha nincs elég ideje a pénzünknek kamatozni.
Egy időben indított megtakarításról elmondható, hogy végül már nem mi dolgozunk a pénzért, hanem a pénz dolgozik értünk!
Magyarországon az idősek nagyon kiszolgáltatott anyagi helyzetben vannak. Szerencsére léteznek olyan lehetőségek, amelyekkel megalapozhatjuk a nyugdíjas éveink pénzügyi biztonságát. Ráadásul ehhez nem is kell hatalmas összegeket félretenni. Havi 25-30 ezer forintból már kényelmesen megvalósítható egy 100 ezer forintos nagyságrendű nyugdíjkiegészítés. Havi 45-65 ezer forintból pedig már lehívhatjuk a maximalális adójóváírásokat is.
Az időtényező ugyanakkor mindennél fontosabb: bizonyos életkor felett már nincs reális esély arra, hogy a megtakarításból érdemi jövedelem keletkezzen az állami nyugdíjon felül.